Szabó Lőrinc tétel
A művészeti alkotások legnagyobb része azt a szerelemfelfogást tükrözi, amelyben a férfi piedesztálra emeli a szeretett hölgyet, és szép szavakkal megvallja, milyen erős érzések kötik a kedveshez: udvarló versek.
Ezt megfigyelhetjük a 16. században élő Balassi Bálint Júlia-verseiben. Szerelme egy férjes asszony volt, Losonczy Anna, akivel 6 évig tartott a szerelmük, de csak az első 2-3 hónapban volt felhőtlen. Mindenesetre Balassi ekkor vált verselgető főúrból az első igazi magyar lírikussá. Ilyen pl. a Hogy Júliára talála, így köszöne neki c. vers, melyben „Isten áldomása”-ként illetve „életem reménysége”-ként említi a nőt.
Csokonai Vitéz Mihály (18. sz. vége) szintén udvarlóverseket írt, szerelme Vajda Julianna, Lilla volt, egy jómódú komáromi kereskedő lánya. Az ekkor írt versek tanúsága szerint boldog és kölcsönös szerelem bontakozott ki közöttük, legalábbis eleinte. Szerelmük 9 hónapig tartott, majd szülei Lillát hozzáadták egy gazdag kereskedőhöz. Hozzá írta pl. A pillantó szemek, A boldogság (1797. „Ki boldogabb Vitéznél?” – utal a boldogságára), Az esküvés és A Reményhez („Óh! Csak Lillát hagytad volna, /Csak magát nekem…”) c. verseket.
A szerelmi lírát megújította Petőfi Sándor (1823-1849), mert ő azután is folytatta a szerelmes versek írását Szendrey Júliához, miután elvette feleségül, sőt önmagát is a nő által sikerült megszeretnie: hitvesi líra. 1846-ban (szept. 8-án) ismeri meg Júliát a nagykárolyi megyebálon. Kezdetben csak az vonzza Júliát Petőfiben, hogy híres költő, de amikor Petőfi kezd róla lemondani (Reszket a bokor, mert… c. versben), Júlia egy közös barátjuk Petőfihez írt levelének végére biggyeszti: „Ezerszer Júlia”. 1847-ben (megismerkedésük évfordulóján) esküvő, majd nászút egy barát koltói kastélyában. Júliához írt versek: Szeptember végén (ebben Petőfi megvallja, hogy halála után is szeretni fogja Júliát: „S e szív sebeit bekötözni, ki téged / Még akkor is, ott is, örökre szeret!”) és a Minek nevezzelek? (megpróbálja szavakkal kifejezni, mit érez a nő iránt).
A hitvesi líra képviselője volt még Tóth Árpád (1886-1928). Szerelmével, Lichtmann Annával tizenhat-tizenhét évesen ismerkedtek meg, de szegénységük miatt csak 6 évvel később házasodhattak össze. Az 1923-as Esti sugárkoszorú című művében már földre szállt istenként említi feleségét.
Radnóti Miklós (1909-1944) is a hitvesi líra képviselője. Gyarmati Fannival még középiskolás korukban ismerkedtek meg (ugyanahhoz a házaspárhoz jártak különmatekra). Kb. 9 évvel később házasodtak össze. A haláltábor borzalmai közepette végig a feleségéhez vágyott haza: Hetedik ecloga és Erőltetett menet. Szerelmének próbál hangot adni Tétova óda című művében is (itt nem az érzésben bizonytalan, csak nem tudja megfogalmazni azt a mély szerelmet, amit érez: „Mióta készülök, hogy elmondjam neked / szerelmem rejtett csillagrendszerét;”).
Világirodalmi példa a rajongó szerelemre Goethe (18-19. sz.) Az ifjú Werther szenvedései c. regénye, ill. Shakespeare (16-17. sz.) Rómeó és Júliája.
Emellett gyakorta előforduló szerelmi felfogás az ambivalens, „se veled, se nélküled” szerelemérzés. Ezt megtalálhatjuk a híres ókori költő, Catullus Lesbiához írt soraiban, melyben megvallja, hogy egyszerre szereti és gyűlöli az asszonyt. Ady Endrét (1877-1919) is ambivalens érzelem kötötte Diósy Ödönné Brüll Adélhoz, Lédához (férjes asszony, de férjétől külön él). Az asszony Párizsban figyelt fel Ady verseire, és azzal a céllal tért haza, hogy kiemelje a költőt Nagyvárad szűk lehetőségei közül (1903). Viszonyuknak 1912-ben lett vége. Hozzá írta: Héja-nász az avaron („Ez az utolsó nászunk nékünk: / Egymás husába beletépünk / S lehullunk az őszi avaron.”); Lédával a bálban („Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve / Rebbennek szét a boldog mátka-párok.”). A versekben diszharmonikus küzdelem jelenik meg a két szerelmes között.
Szabó Lőrinc szerelemfelfogásához Adyé áll a legközelebb.
József Attila (1905-1937): Óda (1933). Szintén újítás. Ihletadó: Dr. Szőlős Henrikné Marton Márta, csak három napja ismerte és még egyszer találkoztak Pesten. Nem a személy fontos, hanem maga a szerelem érzése, a női testet biológiai részletességgel jellemzi.
SZABÓ LŐRINC
I. Élete
- (Miskolc, 1900. márc. 31. – Bp., 1957. okt. 3.), költő, műfordító
- ref. papi család, apja mozdonyvezető
- 1918: hadiérettségi Debrecenben, majd Bp-re ment
- ’19-ben megkezdte egyetemi tanulmányait, de abba is hagyta
- Babits tanítványa és barátja lett, lakott is nála ’20-21-ben
- 1921-ben Mikes Lajos lányát, Mikes Klárát vette feleségül, így lett az Est munkatársa
- hosszantartó viszonya volt Vékes Ödönné Korzáti Erzsébettel
- 30-as években közel került a népi írók mozgalmához
- 1945-ben vizsgálati fogságba vetették jobboldalinak bélyegzett múltja miatt, „feddéssel” igazolták, publikációs tilalmak sújtották
- 1947-ben a tiltakozások ellenére felvették az írószövetségbe
- küzdött az üldöztetés és megkülönböztetés ellen, s a munkába menekült
- 1956-ban tagja lett a Petőfi Pártnak
- 1957. márc. 15-én Kossuth-díjat kapott , anyagi helyzete rendeződött
- halálát szívroham okozta
II. Költészete, kötetei
- 1. kötete: Föld, erdő, Isten (1922) à george-i ihletésű szabad versekből áll
- 2. kötete: Kalibán, 1923, à anarchikus indulatok, tiltakozó kitörések reménytelen fogadkozások jelennek meg
- Szabó Lőrinc műfaji vonzódása a drámai monológ, a költői epika,és a mítosz iránt (Kalibán, Anyám mesélte, Istár)
- 1926: Vezér c. politikai ódaàmeghurcoltatás
- Fény,fény, fény (1925), A Sátán műremekei (1926)
- Te meg a világ, (1932) à összegez, egyúttal új korszakot nyit e kötettel
- Különbéke (1936) à keleti tárgyú versátköltések, Harc az ünnepért (1938)
- Régen és most (1943)à eszmei és művészi válságot jelzett: jobboldali elfogultság jelenik meg benne
- Új korszak: Tücsökzene (1947)à 370, egyenként 18 soros, jambikus tízesekből álló strófa alkotja, személyes emlékek, felidézett események, alakok, helyszínek bősége, elbeszélő vagy jelenetező technika, de nem verses önéletrajz. Cél: megnyugvás keresése, a zaklatott lélek vágya, hogy beleolvadhasson a természetbe, a lét mámorábaà ezt sugallja az elzsongító tücsökcirpelésvezérmotívuma és a látszólag monoton versforma
- A huszonhatodik év (Lírai rekviem százhúsz szonettben)à az öngyilkossággal végződő tragikus szerelemnek, Korzáti Erzsébetnek állít emléket: szerelem, gyász, önvád
- Valami szép: 1944-56 közötti egyéb versei
- Kitűnő esszéista és kritikus is volt
Semmiért Egészen
A Te meg a világ kötet, de talán Szabó Lőrinc egész életművének legismertebb és legvitatottabb verse a Semmiért Egészen című költemény . A Buda ostroma idején elpusztult Clark Ádám téri Lánchíd kávéházban, egy utcai ablak mellett íródott és először a Pesti Napló 1931. májusi számában látott napvilágot. Formája: 10 sorból álló, bonyolult, ami ellenére a vers érvelő hangneme a szembeötlő, ezt hangsúlyozza maga a költő is kevés hangfelvételeinek egyikén. Bár a megfogalmazás tökéletes pontosságáért a verskedvelők egyértelműen csodálják, legtöbbször mégis inkább vitatják a belőle kiolvasni vélt antifeminista költői üzenet okán.
Szabó Lőrinc harminchat évig élt házasságban Mikes Klárával, és párhuzamosan 25 évig, kedvese tragikus haláláig kötődött szerelemmel felesége néhai barátnőjéhez, Vékesné Korzáti Erzsébethez. Sz.L: „Hogy mi váltotta ki? Tíz évi házasság és tizennégy-tizenöt évi szerelmi tapasztalat. . . . Az egész hűség-hűtlenség-szerelem-
A vers elején, a felütéssel figyelmezteti a befogadót: valami rendkívüli megrázkódtatás fog bekövetkezni a vers során.
A vers értelmezése: a vers a magánytól szenvedő ember kegyetlen társkereső jajkiáltása, a pokol abszurd idillje. Ha az ember létállapota az állandó szembenállás a világgal, ebben társat nem vállalhat, legfeljebb „alkatrészt” szerződtethet: a társul jelentkezőtől a belső védekezést és méltóságtudatot is meg kell tagadnia. A kiszolgáltatottság, a magány rendje így kívánja, csak ezt engedi, a társas kapcsolat modellje csak eszerint épülhet ebben a pokoli stférában. Cserében mit ígérhet? Semmit. Ez a címbe is emelt feltétel.
A vers kettős nyelven beszél. Egyrészt az önző ember törvényeit fogalmazza. Másrészt ez az asszonyi sors nem más, mint a költő saját tapasztalata alapján igen pontosan leírt kiszolgáltatottság és megszomorítottság, egy idegen sorsnak a másikkal való vállaltatása.Az önzés beteljesítéseként a „társ sorsát saját kiszolgáltatottságainak tapasztalataiból állítja össze. Ő maga a zsarnok meg a „zsarnokságom” áldozata is. És épp ezzel töri meg az önzés erejét. Ha az életben a férfi valóban megalázója lenne is a nőnek, a vers alkotása közben költőként elszenvedi maga is a férfi szerepe által okozott sérelmeket. Ezáltal máris megtörtént a megváltás művelete, amellyel méltóvá válik a megbocsátásra.
A záró két sort a vers lényegét megragadó eseményként értelmezem. A vers nem az önzés eksztázisa, hanem a szeretet apoteózisa (dicsőítése). Persze grammatikailag mégis olyan áttetszően jelenik meg az antifeminista szuggesztió, hogy maga a költő is egész életében külön jóvátételre, egy ellenvers megírására készült.”
2. Semmiért egészen (1931)
A címben az ellentétes jelentésű szavak feszültséget keltenek. A 16. sorban jelmondatszerűen
megismétlődik az ekkorra megokolt, kibomló gondolat, egy szemlélet igazolására. A feszültség egyre nő, és mintha a megfogalmazással gyötrődő beszédnek sokszoros külső és belső ellenállásokat kellene legyőznie, innen az érvelés még elvakultabbá válik.
A versbeszéd magyarázó hangnemű, az élőbeszéd közvetlenségével szólal meg. A feltételezett hallgató, aki számára ezek az elvárások megfogalmazódnak, a társ, feleség szerető – a másik ember. A hang felvállaltan zsarnoki, ebből ered a beszéd intenzitása. Szemléleti beidegződéseket támad, miközben belső bizonytalanságokat érint, és ott kísért a veszteség lehetősége is. A megsemmisülő kiszolgáltatottságot kívánó, zaklatott de önfegyelmező beszéd mögé a kiszolgáltatottság tapasztalatát és félelmét is odaérthetjük („már nem tudok mást”).
A versben a szerelem profán (közönséges) módon (de nem illúziótlanul), szándékosan kíméletlenül, lecsupaszított érdekviszonyként jelenik meg (alku, önzés, börtön), és szembesül a törvények nem egyszerűen kétpólusúnak érzékelt rendszerével. A kint és a bent szembenállása kinti és benti szembenállások sorává esik szét. Elvárások hálózata ez, a csomópontokon önfelszámolás követelésével, a szélsőségek megkísértésével próbálja meghaladni ezt a rendszert, a meghaladhatatlant.
A költemény sajátosan negatív értékviszonyokat állít fel, a jó választásnak lehetősége sem mutatkozik. A fojtottan agresszív érvelés egészen elmerül önnön kiúttalanságában. A felütés egy ellenvetésre adott válasz, a második személy uralja a verset, ennek ellenére a beszéd monológszerű.
Az első két szakasz kérés, kinyilatkoztatás és indoklás, ez a 3. szakaszban lágyabb hangszerelésben panaszként vagy szükségesnek érzett önigazolásként hangzik. A 4. versszak eltökélten folytatja az érvelést szenvedélyes hévvel, mint egy kifordított óda. Az 5. vsz. szentecia jellegű, felfokozott (szélsőséges szóválasztások, fogalmazásmód, túlzás).
A zárlat erőteljes, hatásos és ünnepélyes, a visszautaló érvrendszerben talált megoldást mutatja föl. Az értelmezés lehetőségei a konkrét szerelmi szituáción túlmutatnak (alkat, lelkiállapot, nyelvi magatartás).
Forma: Öt tízsoros szakasz, két keresztrímes rész (4–4 sor) egy páros rímű sorpárt fog közre. A vers jambikus lejtésű (kettes, négyes és ötödfeles) adásmódját tekintve töredezett. Rövid, kinyilatkoztatás érvényű versmondatok (1–3. vsz.), az 5–6. vsz.-ban ez a feszesség oldódik.
Eszközök: anaforák, halmozás, gondolatritmus, áthajlás.
Semmiért egészen
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése