A NYELVÚJÍTÁS

A NYELVÚJÍTÁS

A XVIII. század végére az elmaradott gazdasági-társadalmi viszonyok, az elnémetesítő törekvések közepette felsejlett a nemzeti önébredés kibontakozásának lehetősége Magyarországon. A francia felvilágosodás eszméi - elsősorban Bécsen keresztül (magyar testőrírók szolgálata a császári udvarban) - elterjednek hazánkban, s egyre erősebb lesz az igény: a tudományoknak és az irodalomnak anyanyelven kell megszólalniuk. A legkiválóbb írók és költők felismerték, hogy a nemzeti függetlenség és a társadalmi fejlődés ügye nem léphet előre fejlett nemzeti nyelv nélkül. Bessenyei fellépése a magyar művelődéspolitika fejlesztése érdekében (Magyarság című nyelvművelő programjával – 1778 ((röpirat))) mozgalommá erősödik.
A nyelvújítás elsősorban az avatott nyelvművelők (írók, költők, nyelvészek) tudatos beavatkozása az adott nyelv életébe. Az újítások célja a magyar szókincs bővítése, az idegen szavak magyarral való helyettesítése és a stílusújítás volt. Efféle nyelvújítás Nyugat-Európában már korábban lezajlott, s ezekre a felvilágosodás nyelvművelői mintaként is tekintettek (Kazinczy például a német mintát követte).
Bár nyelvújításon a magyar művelődés történetében általában azt a néhány évtizedre (1790-1820) kibontakozó mozgalmat értik, a nyelvújítás valójában mintegy száz esztendeig, Bessenyei fellépésétől (az 1770-es évektől) egészen a Magyar Nyelvőr megjelenéséig (1872) tartott.
.Központi kérdéssé a magyar nyelv jogainak helyreállítása, államnyelvvé tétele lett. Először az 1790-91-es országgyűlésen terjesztették elő nyelvi követeléseiket a magyar rendek, de a magyart államnyelvvé majd csak az 1844. évi országgyűlés tette.
Az újítás képviselői az ún. neológusok voltak, alapelvük, hogy tudatosan kell beavatkozni a nyelv életébe.
A régi állapotok féltői az ún. ortológusok voltak, akik - hogy a magyar nyelv „rontását" megakadályozzák közreadták a Debreceni Grammatikát (1795), amely alapelveiben azt tükrözi, hogy a magyar nyelv fejlődésének alapja állapotának változatlanul hagyása.
Ekkorra már Kazinczy Ferenc került a nyelvújítási mozgalom középpontjába. Kazinczyt politikai múltja , írói és szervező, irányító munkássága a neológusok vezérévé avatta.
Az ortológia ellen a Tövisek és virágok című epigramma-gyűjteményének közreadásával (1811) lendült támadásba, s több más művében is csapásokat mért a nyelvújítást ellenzők táborára. Az ortológusok válasza a Mondolat című gúnyirat volt (1813), amelyben nevetségessé tették a nyelvújítók túlzásait, megcélozva vezérüket, Kazinczy Ferencet is. A gúnyirat elejére Kazinczy megkoszorúzott torzképét tették, amint szamárháton lovagol a Parnasszus felé, őt magát nevének anagrammájából Zafyr Czenczi-nek nevezve. Magában a gúnyiratban számos sikertelenül megújított szót gyűjtöttek össze, s durván gúnyolták a neológus vezért.
Kazinczy társai közül Szemere Pál és Kölcsey Ferenc adta közre a neológusok válaszát Felelet a Mondolatra címmel (1815). E mű stílusparódia a parlagias, terjengős előadásmód és a Debreceni Grammatika ellen.
A vita ezzel nem zárult le a két tábor között. Röpiratok, magánlevelezések, egyéb kiadványok fejezték ki nemtetszésüket egyik vagy másik felfogás ellen. Az írók közül azonban Csokonai, Bajza, Révai stb. a megújított nyelven írnak, s az ortológusok minden ágálása ellenére diadalra viszik a nyelvújítás ügyét.
Maga Kazinczy belátja, hogy a nyelvújítás szándékával a nyelvhez nyúlni csupán tudós mérséklettel lehet, elismeri a túlzások helytelenségét, bevallja tévedéseit. Közzéteszi a nyelvújítási harcot lezáró írását, Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél címmel (1819), amelyben kimondja „Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind".
A nyelvújítási szavak gyorsan gyökeret vertek a magyar nyelvben. Mindmáig mintegy 10.000 szó van használatban belőlük.
Táji irodalmi nyelvváltozat: a nyugati és az északkeleti változat harca, a nyugati (vagy dunai) nyelvváltozat kiszorulva átadta helyét az északkeletinek.
Révai Miklós és Verseghy Ferenc között jottista-ypszilonista háború. Kiejtés szerinti írásmód - Verseghy („lánya, haggya, kertye"), Révai - szóelemző („látja, hagyja, kertje"). Révay nyer.

A normatív irodalmi nyelv megszilárdulásában fontos szerepe volt a Tudós Társaság helyesírási szabályzatának (A magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai - 1832), majd pedig A magyar nyelv rendszerének (1846). Az 1872-ben meginduló Magyar Nyelvőr című folyóirat pedig - mint címe is mutatja - kiegyensúlyozó szereppel őrködik a magyar nyelv hagyományainak és újszerű jelenségeinek rendszere fölött.

A magyar szókészletet az alábbi eljárásokkal bővítették:

- Nyelvjárási szavakat tettek köznyelvivé: betyár, burgonya, hullám, idom, kamat, bútor stb.

- Régi szavakat elevenítettek fel: aggastyán (az Ágoston személynévből), fegyelem stb.; felújítottak régi személyneveket is, pl. Béla, Gyula, Zoltán, Géza.

- Idegen szavakat alakítottak át, pl. a latin balanea bálna lett, a német Leipzig pedig Lipcse.

Új szavakat alkottak

- szóképzéssel, felhasználva az -ng; -lagl-leg; -ít; -z; -kozik/-kezikl-kőzik igeképzőket, pl. borong, érzeleg, lazít, tanulmányoz, építkezik stb.; az -alomi-elem; -mány/-mény; -at/-et; -ákony/-ékeny; -g; -ály/-ély; -ány/-ény; -zat/-zet névszóképzőket, pl. történelem, tengerész, állítmány, körzet, folyékony, adag, szenvedély, példány, alapzat stb.

- szóvégek megelevenítésével: a -c, -nc; -dal-de elevenedik meg a kegyenc, újonc, cukrászda, szálloda, lövölde szavakban.

- szóelvonással (szóelemek szó végéről való elhagyásával) nyerték a kapáiból a kapa, az árnyékból az árny, a tarútból a tan, a vizsgáiból a vizsga szavakat.

- szócsonkítással (szóvégek önkényes elhagyásával) nyerték a címerből a cím, a zömökből a zöm, a gyámból a gyár szavakat.

- szóösszetétellel pl. búskomor, folyóirat, szemüveg stb.; német hatásra idegenszerű összetételeket is létrehoztak pl. jogerős, iskolaköteles.

- Nem ritka módszere a szóteremtésnek az ún. szócsonkításos összetétel, pl. a híg + anyagból született a higany, a levegő + égből alakult a lég, a könnyű + elméjűből pedig a könnyelmű.