Csokonai Vitéz Mihály munkássága

Csokonai Vitéz Mihály
(1773-1805)

Csokonai Debrecenben született 1773. november 17-én. Apja, Csokonai József (borbély és seborvos) korai halála miatt (1786) a családnak el kellett hagynia otthonát. Az anya kosztos diákok tartásával tudta csak biztosítani megélhetésüket.

1780-tól a debreceni kollégium tanulója. 1788-ban beiratkozott a főiskolai tanfolyamra, majd teológushallgató lett. Gyors felfogású, jó memóriájú, kiemelkedő nyelvtehetségű tanuló volt (megtanult latinul, olaszul, franciául, németül, görögül, ismerkedett az angollal, héberrel, perzsával). 1792-től levelezett Kazinczyval, műveltségéről legendák keringtek. 1794-ben tanárai, mint főiskolai hallgatót megbízták a poétaosztály vezetésével. 1795-ben derékba tört nagy reményekkel kecsegtető életpályája: a gimnázium ítélőszéke már korábban is vádolta őt (különböző szabálysértésekkel és hogy az istentiszteletről elmaradozik), ezért azzal fenyegették, hogyha több ilyen kihágást tesz, tanítói hivatalától megfosztják. 1795-ben az elöljáróság a húsvéti ünnepekre Kiskunhalasra és Kecskemétre bocsátotta, de Csokonai nem tért vissza kollégiumába, hanem Dugonics Andrást látogatta meg Pesten. Ezután visszament Debrecenbe, ahol nem tudott elszámolni a legációban gyűjtött pénzzel, s el kellett hagynia a kollégiumot; június 15-én a főiskola imatermében búcsúzott el tanulótársaitól egy tanárait sértő búcsúbeszédben. Sárospatakra ment jogot tanulni, de itt sem maradt sokáig, 1796-ban végleg abbahagyta tanulmányait.
Megkezdte négyéves „tudós koldulását”. 1796-ban, az országgyűlés megnyílásával Pozsonyba ment és kiadta a Diétai Magyar Múzsa című lapot, melyben régebbi és új versei egyaránt megjelentek. 1795-ben világszemléletében nagy fordulat következett be: a francia forradalom elfajulása, a terror és vérengzések okozta csalódás miatt a múlt felé fordult. Ekkor kezdte írni Árpádiász című hőseposzát. 1797 tavaszán Komáromba ment, itt is verses folyóirat kiadását tervezte Nyájas Múzsa címmel, terve azonban nem valósult meg. Itt ismerkedett meg azonban Vajda Juliannával (Lilla), egy jómódú kereskedő lányával. Kölcsönös szerelem bontakozott ki köztük, a lányt azonban (miközben Csokonai a házasságuk alapját biztosító megfelelő állás után kutatott) szülei férjhez adták egy gazdag kereskedőhöz. Ez tudatosította benne társadalmi száműzöttségét, reményei végleges összeomlását. Ezt követően néhány évig a Dunántúlon bolyongott (Keszthely, Kaposvár, Nagybajom), s majdnem egy évet töltött Sárközy István alispán kisasszondi birtokán, aki bejuttatta helyettes tanárnak a csurgói gimnáziumba. A gimnázium kilenc (!!) diákjának jegyzeteket készített, megírta és előadatta velük két színművét (Cultura, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak), ekkor kezdte el fordítani Vergilius Georgica című tankölteményét, valamint itt írta meg Dorottya című vígeposzát is
.
1800 februárjában, mikor helyettesítési ideje lejárt gyalog elindult Debrecenbe. Anyagi gondokkal küszködött, de nem sikerült megfelelő munkát találnia. Tüdőbaja egyre súlyosbodott, kedélyállapota is egyre rosszabb lett. Utolsó éveiben már alig írt, művei kiadását nem érhette meg. Életében két kötete jelent meg; Kleist A tavasz (1802) című műfordítása és a Dorottya (1804). 1804. április 15-én Nagyváradon Rhédy Lajos gróf feleségének templomi temetésén felolvasta filozófiai költeményét, a Halotti verseket. A hűvös időben megfázott és tüdőgyulladást kapott. Sándorffy József orvos gyógyíttatta, s vitte haza Debrecenbe. 1805. január 28-án, Debrecenben halt meg. Temetését kortársa és első életrajz írója, Domby Márton intézte.


Csokonai munkássága

Költészetére a stílusok sokszínűsége, változatossága jellemző. A különböző stílusirányok nem egységbe forrasztva, hanem egymás mellett és után éltek nála. A barokkos hagyományokból kiindulva megfigyelhetők költészetében a klasszicizmus, a manierizmus, a rokokó és a szentimentalizmus (pl.: A Magánossághoz, A Reményhez, A tihanyi Ekhóhoz) jellemzői is. A racionalizmus jegyében bírálja a vallásos vakbuzgóságot, a babonásságot. Átveszi Rousseau-tól a magántulajdon kritikáját, és eszményíti az ember ősi, természetes állapotának harmóniáját. A felvilágosodott gondolkodás következményeként megjelenik költészetében a népiesség (pl.: Szegény Zsuzsi a táborozáskor), a művészi és érzelmi szabadság gondolata, a nemzeti múlt iránti érdeklődés. Egyszerre volt született őstehetség (poeta natus) és az esztétikai tudományokban jártas tudós költő (poeta doctus).

Korai költészete: a deákos klasszicizmus; az iskolai versgyakorlat hatása

Egész életét és költészetét meghatározták a Debreceni Református Kollégiumban töltött évek. Itt bontakozott ki kivételes költői tehetsége, itt szerezte meg korát meghaladó műveltségét. Formakészségéért, verseinek zeneiségéért társai Cimbalomnak nevezték. Szauder József Az estve és Az álom című tanulmányában mutatta ki a kollégiumi versgyakorlat hatását Csokonai költészetében. Két verstípust műveltek: a sententia költészetet, mely egy többnyire antik eredetű bölcsesség verssé formálása, gondolati, filozófiai igényű versgyakorlat (fogalom a könyvből: az antik költők bölcs mondásainak, tanításainak részletező kifejtése a retorika szabályai szerint) és a pictura költészetet, mely természeti jelenség vagy emberi karakter verssé formálása volt (fogalom a könyvből: a természet, a tájak, évszakok, emberek leírása). Csokonai ezt a két verstípust ötvözte. Az életmű nagy része már a kollégiumban elkészült, később ezeket finomította, írta át (Horatius tanítását megfogadva). A korszak három legkiemelkedőbb alkotása: Az estve; Álom (ezt mi nem tanultuk!); Konstancinápoly.
Ismerte Rousseau fontosabb műveit, Voltaire alkotásait. Konstancinápoly és Az estve című műve felvilágosodás két fő irányzatát is képviseli. A Konstancinápoly Voltaire egyházellenességét, csipkelődően szellemes gunyorosságát és optimista racionalizmusát visszhangozza, míg Az estve Rousseau felfogását: a romlott társadalommal szemben a természet, a természetes állapot idilli harmóniáját hirdeti.


(Idetartozhat még a diákköltészet is; aminek jellemzője a tanárok illetve a tanulandó tárgyak, a közvetített értékek kigúnyolása. Ennek jellemző módja az emelkedett formához rendelt kisszerű tartalom. Pl.: Óda az árnyékszékhez)


Az estve (végső változat: 1794)

Az iskolai változat címe: Az estvének leírása. Stilisztikai szinten a vers élesen kettéválik a piktúrára és a szentenciára, eszmei szinten azonban szorosan összetartoznak, ellenpontozzák egymást. A versformája páros rímű felező tizenkettes. Műfaja elégiko-óda. Rousseau mintájára a természet romlatlanságát állítja szembe az emberi társadalom romlottságával.

1–2. egység: pictura; Az alkony, a természet szépségének leírásával indul a költemény, a nappaltól való búcsúzás szomorgó-vidám melankóliával is telíti a tájat. Klasszicista vonások figyelhetők meg a világ harmonikus, idilli ábrázolásában. (A nyitókép allegóriának is felfogható megszemélyesítése, további megszemélyesítések, költői jelzők, metaforák, alliterációk nem csupán a költői eszközök gazdagságát, hanem az ábrázolt természet szépségét is érzékeltetik.) Az első sorokban a szín-, majd a hanghatások az uralkodóak (később illatok is megjelennek). Ebbe az ideálisnak ábrázolt világba menekül a költő vígasztalásért, nyugalomért. A fájdalom, a szomorúság ismeretlen a természetben, s már itt előrevetítődik a későbbi éles kontraszt.
A 3. egység megszólítása és felszólítása a picturából a sentenciába vezet át, előrevetítve a második világ, az emberi társadalom, a civilizáció diszharmóniáját. A „setét éj” a maga „komor óráinak” riadalmával nemcsak a teljes fényhiányt jelzi, hanem a romlott, az értelem nélküli társadalom, az elviselhetetlen emberi világ ijesztő képévé is tágul.
A 4. egység megszólítással és költői kérdéssel kezdődik. Csokonai Rousseau tanait követi, gyakran rímbe szedi a francia filozófus tanításait. (Utal Az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól című értekezésre. Felidézi az Emil című műből azt a gondolatot, hogy: “mert gonosz erkölccsel senki sem született”.) A negatív festés módszerét alkalmazza: a korabelis társadalom bűneit sorolja fel leltárszerűen. Az általános érvényű megállapításokat néhol a magyar valóságra is vonatkoztatja (dézsma, legelők, porció).
Az 5. rész egyértelmű állásfoglalás a természet harmonikus világa mellett.
A 6. rész a vers zárlata; emelkedett hangnemével műfajváltást is jelez, ódai magasságba emeli a leíró jellegű költeményt. Az ‘ember’ szó használata ismét Rousseau-ra utal. Az utolsó sorok (utolsó 4 sor) ódai pátosza azt hirdeti, hogy a természet szerint minden ember egyenlő.

Konstancinápoly (végső változat: 1794)

Alapja: Egy város (Konstantinápoly)leírása (távolitól a közeli felé haladva).
Az elképzelt Kelet színpompás leírása észrevétlenül hajlik át valláskritikába, majd a végén megszólal a felvilágosodás általános győzelmének hite. A versformája páros rímű tizenkettes.

A pictura rész keleties mozgalmasságot áraszt a fölvillantott életképekkel, s ehhez szerencsés költői eszköz a múzsa társul hívása. Ez a rész térbeli elrendezést követ. Kívülről, a tenger felől közelít a városhoz, majd a konstancinápolyi utcák színes forgatagát villantja fel. Az eddigi színes leírás komolyságát a csintalanság váltja fel a „dáma-bibliothéka” metafora kibontásával. A zárt térből újra a szabadba jutunk: a leírás tárgya most a templomok meghökkentő mérete.
A szentencia rész a “Denevér babona...” felkiáltással kezdődik, itt időbeli szerkezeti elv érvényesül (jelen, múlt, jelen, jövő). A vallási fanatizmus ostorozása közben a felvilágosodott költő felidézi az eszményített múltat, a rousseau-i ősállapotot, amikor még „állott a természet örök építménye”. Az emberi társadalom megromlásának következménye a vallás(ok) megjelenése. A költő a mohamedán vallásról beszél, de utalásaival (pénteki böjt, harangok) egyértelművé teszi, hogy a keresztény vallási elvakultság pont ugyan ilyen.
Szerinte az emberiség harmóniájának és testvériségének alapja, hogy megszabaduljunk a megosztó és a józan észnek, tapasztalatnak ellentmondó vallási dogmáktól.
A vers zárlata a költőre jellemző jövőbeutalással fejeződik be, ódává emelve a költeményt. Az új világban a természet örök törvénye fog uralkodni, megvalósulhat a testvériség eszménye. Csokonai rendíthetetlenül hisz az eljövendő „boldog kor” utópiájában, de ennek megvalósítását csak a „ késő századoktól” reméli.