Reálosoknak: Madách

Madách Imre (1823-1864)

1823. január 21-én született a Nógrád megyei Alsósztregován vagyonos középnemesi családban. Édesanyja, Majthényi Anna előkelő lány volt, hozománya a csesztvei kúria és birtok volt. Apját 14 éves korában elveszti, ezután anyja irányítja a birtokot. Négy testvére volt (két fiú, két lány). Magántanuló, vizsgáit a váci piarista gimnáziumban tette le. Pestre került, a jogi kar hallgatója. Megismerkedett Kölcsey, Vörösmarty, Bajza, Eötvös, Shakespeare, Victor Hugo műveivel, eljárt a Pesti Magyar Színház előadásaira, olvasta az Athenaeum folyóiratot. Latinul, németül, franciául olvasott. 1840-ben Pesten megjelent első verseskötete Lantvirágok címmel. Lírai darabjait Lónyay Etelka iránti ifjúkori szerelme ihlette. Egész élete folyamán írt verseket, de életében több verseskötete nem jelent meg. Gyengülő egészségét pöstyéni gyógyfürdőzéssel igyekezett javítani. 1840-ben visszatér szülővárosába, ahol magánúton készült további jogi vizsgákra. 1841-ben befejezte egyetemi tanulmányait. Egy év múlva megszerezte ügyvédi képesítését. Balassagyarmaton joggyakornok lett, majd kinevezték aljegyzőnek. Bekapcsolódik a politikába, a centralisták híve. Az ellenzék szónokaként vált ismertté a megyében. Később szívbaja miatt le kellett mondania az aljegyzőségről, de továbbra is jelentek meg cikkei a Pesti Hírlapban. 16 évesen írta az első drámáját és Az ember tragédiája előtt már hat tragédiája és egy szatirikus vígjátéka volt készen. Egyik sem volt jelentős alkotás. 1845-ben feleségül veszi Fráter Erzsébetet. Házasságuk kudarcba fullad, 1854-ben elvállnak. Madách anyja átadta nekik a csesztvei birtokrészt és kúriát. Három gyermekük született: Aladár, Jolán, Borbála. Madách betegeskedése miatt nem vehetett részt a szabadságharcban. A családban sorozatos tragédiák történtek. Forradalmárok rejtegetése miatt feljelentették, 1852 augusztus 20-án letartóztatták. Pozsonyban, majd Pesten raboskodott. Birtoka jövedelmét lefoglalták, de 1853-ban bizonyítékok hiányában elengedték. Madách egy ideig magányosan élt Sztregován, gondolati költeményekre helyeződött a hangsúly. 1859-ben komédiát írt Aristophanes modorában (nincsenek felvonások, kardalok tagolják a párbeszédeket). A mű címe A civilizátor. István bácsi, a falusi gazda szívélyes - patriarkális viszonyban él cselédeivel, kik az akkori Magyarország nemzetiségeit képviselik. Megjelenik azonban Stroom, a civilizátor, aki a barbár keleti világot kívánja műveltté tenni. A Bach-rendszer politikáját gúnyolja ki és felveti a nemzeti kérdést is. 1859-től 1860-ig írta, 1862-ben jelent meg Az ember tragédiája. Ez a mű egy kérdésre keresi a választ: "Vitte-e előbbre a civilizáció az embert?" Műfaja szerint drámai költemény. A Kisfaludy Társaság és az Akadémia is tagjai sorába választotta. 1860-61-ben megírta Mózes című drámáját. Ez már nem tragédia, hanem dramatizált eposz. Bibliai történetet mesél el, ahogy a népvezér Mózes szembekerül a "hitvány tömeggel". 1860-61-ben ismét bekapcsolódik a politikába, Nógrád megye országgyűlési követévé választotta. 1861-ben a pesti országgyűlésen a radikálisabb határozati párthoz csatlakozott. Egészségi állapota egyre romlott, 1864. október 5-én Alsósztregován halt meg.

Az ember tragédiája című művét 1859-60-ig írta, majd 1862-ben jelent meg. Ez az időszak írói sikereinek időszaka, ekkor írja három főművét: A civilizátort (1859), Az ember tragédiáját (1859-1860) és a Mózest (1860-1861). Ez a kérdés vetődik fel Goethe Faustjában is: Van-e értelme az életnek? Goethe itt igenlő választ ad, mely szerint a közösségért végzett értelmes munka értelmet ad az életnek. Madách ezzel szemben bizonytalan. Érvényesül-e az eszme a történelemben? Minden szín erre a kérdésre keresi a választ.

Az ember tragédiájának keletkezési körülményei (1849 Alsósztregova):

Már a mű keletkezési ideje is sokat árul el a tragédiáról: egy csüggedt kor végén és egy újra reménykedő korszak végén alkotta meg Madách. A mű ellentmondásossága, következetlensége, a pesszimista eseménysorozat és az optimista befejezés a megírás időpontjának társadalmi közérzetéből fakadt. Az az ifjú nemzedék, melyhez Madách is tartozott, a forradalom előtt feltétlenül hitt a liberális eszmék diadalában, a társadalmi haladásban, az osztályellentétek kiegyenlítődésében, a jobbágyhelyzet javulásában.

Személyes csalódások, egyéni csapások is érték ekkor Madáchot, melyek növelték kétségbeesését. Nővérét és családját feldühödött román parasztok felkoncolták, ennek hatására kezdett kiábrándulni a népből, a tömegekből. Feleségétől szerelmet, földöntúli boldogságot várt. Életének ez az eseménye jelentős szerepet kapott Éva megformálásában is.

Világszemléletét komorabbá tették a XIX. századi természettudományok új tanításai, főleg a determinizmus, melynek fő gondolata az emberi végzet elkerülhetetlensége, a társadalmi haladás nem léte.

A tudomány rávezette a valóságra, romantikus eszméi összeomlottak, de ő ennek ellenére is hinni akart bennük, ugyanakkor meg is cáfolta ezeket.

A lelkében dúló vihart, ide-oda ingadozását a műben Ádám és Lucifer képviseli. Ádám megrögzött idealista, mig Lucifer szigorúan csak a valóságra támaszkodik. Az ember tragédiájában nem a történelmet akarta bemutatni, hanem a különböző eszmerendszereket.

Műfaja: A mű 1862-ben jelent meg Madách legjelentősebb alkotásaként. Műfaji előzményei: Milton Elveszett paradicsoma, mely egy Ádámtörténet és a kerettörténethez járult hozzá. emellett Goethe Faust II-je. Itt az alapkérdés az, vajon elérhető-e a boldogság. A válasz igen: a közösségért végzett értelmes munka értelmet ad az életnek. Alapkérdés tekintetében és műfajilag is nagy hatással volt ez a mű Madáchra. Hasonlóképpen Vörösmarty Csongor és Tünde műve, mely egy parabolikus mese a boldogságkeresésről. Hozzájárulnak, hogy a műfaja drámai költemény legyen: párbeszédre alapul, nincs elbeszélés, keretes, színenként önálló cselekmény, magas emelkedett, költői nyelv. Ez a műfaj alkalmas újszerű problémák vizsgálatára, mivel az elején megjelenő alapkérdésre a különböző színek különböző körülmények között keresik a választ, ezáltal átfogó képpel mutathatva be az író véleményét. A szereplők általánosak: Ádám az örök férfi, Éva pedig az örök nő. Az adott színek történelmi főhősei jelképesek. Minden színben ismétlődik egymást meglelése. Ezek után Ádám minden asszonyban felismeri Évát. Az Úr nem mondja meg Ádámnak, mi lesz a történelem kifejlete, ezt tanító okokból teszi. Lucifer ugyanilyen tanító jellegű: megmutatja a történelmet, de, hogy ne fussanak meg a csatából, fölcsillantja a reményt. Összehangzik az Úrral. Úr: "Küzdj és bízva bízzál". Ádám: "Az ember célja a küzdés maga" mig Lucifer: "Küzdést akarok, diszharmóniát" hirdet. Mindhárman az emberi történelem céljaként a küzdést jelölik meg, ahol nincs értelme az eszméknek. Ez nem optimista és nem is pesszimista. Az emberiség elkövette azt a hibát, hogy a szép eszméket megpróbálta megvalósítani és ezzel bemocskolta azokat. A jelentés a cselekmény mellett a reflexiókban jelenik meg. Az Úr is értelmezi a végén. Amit ő mond, az az igazság, de ugyanazt mondják a többiek is. Lucifer nem az Úr ellenpólusa. Lucifer kommentáló szereppel bír. Az Úr és Lucifer jelképességét a mítikus háttér jelzi. A mítoszban ők ellentétek, itt viszont egyetértenek a két alapkérdésben (ezért is szimbolikusak). Lucifer végigkíséri Ádámot a történeti színekben. Ádám az igazságkereső ember, az ember szimbóluma, aki keresi az eszméket. Éva a keresendő boldogság, a biológiai végzet. Állandó recept a haladásra: van egy tézis, melyet kikezd az antitézis, megegyezésük lesz majd a szintézis, ami már továbbhaladás. Lucifer az antitézist jelképezi, nélküle nincs haladás. Lucifernek a tagadó alapállása ironikus nézőpontként jelenik meg. A materializmust képviseli az idealizmussal szemben. Ádám szerint az eszmék viszik előre a világot, Lucifer nézőpontja szerint a biológiai valóság határozza meg gondolatainkat. A tömeg - mint önálló szereplő - három színben jelenik meg: ennek anyagi természetű indokai vannak. Az athéni szín során fél, unatkozik, anyagi érdekből akarják megölni. A párizsi színben vérszomjas (először az arisztokraták, majd Danton ellen), állatias. A forradalmi Évát a kéj vezeti. A nép a különbnek, az értéknek az elpusztítója. A londoni szín az önzés, a vérszomj (akasztás), az indulat megtestesitője: megtorolni a házasságtörést. A nép mindig az értékek pusztítását képviseli, amely akadálya az eszmék megvalósulásának. Állati ösztönök jelennek meg bennük. A felépítés is szimbolikus.