2010. június 5., szombat

Ady Endre: Új versek

Nem kell minden, többet írtam, nehogy vmi kimaradjon, az összes verselemzés sem kell, amelyik szimpatikus azt említsd. A végén ott vannak a versek is, h ne kelljen utánajárni 
Ady Endre
(1877 – 1919)
1877. november 22-én, Érmindszenten (ma Adyfalva) született egy elszegényedett nemesi családban
Édesapja Ady Lőrinc (1851–1929), kisparaszti gazdálkodó, édesanyja Pásztor Mária (1858–1937), református paplány. öccse Ady Lajos (1881–1940), magyar-latin szakos tanár (Ondtól eredezteti a családjukat)
Tanulmányai:
• 1883 - érmindszenti református elemi iskola - Katona Károly tanította
• katolikus népiskola - Hark István keze alatt
• 1888 - nagykárolyi piarista gimnázium - a legszörnyűbb diákévek
• 1892 - zilahi református kollégium
• 1896 júniusa érettségi – jelesen, csak görögből és matematikából kapott jó osztályzatot
• debreceni jogakadémia - az előadásokat hanyagul látogatta, sokkal jobban érdekelték a lapok (Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni Hírlap).
1899 - a 48'as érzelmű, függetlenségi párti Debrecen című folyóirat munkatársa
- első verses kötete - Versek - nem volt sikeres
- ez év végén Nagyváradra ment - gazdag kulturális élet volt itt - ide kötődik az a szerelmi viszonya, melynek következtében elkapta a szifiliszt -> erről a Mihályi Rozália csókja című novellájában ír
- Egy kis séta c. cikke miatt pert indítottak ellene-> 3 napi fogházbüntetés
1900 - nagyváradi Szabadságnak belső munkatársa
- a Nagyváradi Napló kötelékébe lépett - jó újságíróvá vált, magyar prózai stílusa kifejlődik
1903 – verskötet - Még egyszer – ez sem sikeres
- találkozott Diósy Ödönné Brüll Adéllel - gazdag férjes asszony – Léda néven múzsája lett; szerelmük 9 évig tartott (1903-1912); Léda 1911-> halott gyermek a költőtől, ezután kapcsolatuk megromlott
1904-1911 között hétszer járt Párizsban; első, egy évig tartó párizsi útja után -> Budapesti Napló - 500 cikk és egy sor költemény jelent meg az ő tollából
Huszadik század nevű radikális csoport tagja lett
1906 – verseskötet – Új versek - modern magyar költészet születése
- kormányváltás - mivel Ady pozíciót töltött be az alkotmányellenesen kinevezett darabontkormányban, el kellett hagynia az országot
1907 – verseskötet – Vér és arany – igazi sikert, kritikusok elismerését hozta meg
1908 – a Nyugat első számában megjelentek versei és esszéi – élete végégi munkatársa
- A Holnap nevű irodalmi csoport egyik alapítója (Nagyvárad)
- verseskötet – Az Illés szekerén
1909 – verseskötet – Szeretném, ha szeretnének
1910 – verseskötet – A Minden Titkok versei
1912 – a Nyugat szerkesztője - Mivel a Nyugatban nem jelentek meg politikai cikkek, írt más lapokba is (például: Népszava, Világ); Keményen kritizálta a politikai helyzetet
- verseskötet – A menekülő élet
1913 – verseskötet – A Magunk szerelme
- Elbocsátó, szép üzenet – kegyetlen búcsú Lédától -> jóvátétel: Valaki útravált belőlünk
1914 – találkozott Boncza Bertával (22) – 1911 óta leveleztek
- verseskötet – Ki látott engem?
1915 – összeházasodtak - a lány apjának beleegyezése nélkül – verseiben Csinszkának nevezte
Az első világháború alatt nem közölt írásokat
1918 – verseskötet – A halottak élén – Hatvany Lajos szerkesztette
Az őszirózsás forradalom után megalakult népköztársaság a forradalmi versei miatt megpróbálta kisajátítani, saját költőjének tekinteni, bár Ady egyik versében világosan kimondta: „sem utóda, sem boldog őse nem vagyok senkinek”
Élete utolsó heteiben súlyos beteg – vérbaj
Ő, aki Tisza Istvánt geszti bolondnak nevezte egyik versében, elborult elmével feküdt a Liget Szanatóriumban
1919. január 27-én halt meg, 42 évesen – temetése január 29-én - koporsóját a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, ahol például Móricz és Babits is búcsúztatta – Kerepesi temető
1923 – verseskötet – Az utolsó hajók - posztumusz
Szimbolizmus az irodalomban:
 elődje a romantika
 a XIX. század végi szimbolizmus lényege, hogy a versben a szimbólumrendszer központi szervezőelemmé válik
-> egy jelhez nem rendelhető hozzá egy konkrét jelentés
-> a szimbólumokat egységükben kell nézni, de még így is többértelmű marad a költemény
-> a szimbolista vers nem állít, vagy megnevez, hanem sugalmaz, sejtet
-> kedvelt eszköze a szinesztézia
-> az értelmezés teljesen a befogadóra hárul
-> a valóságot nem utánozni, hanem alakítani kell
-> elsősorban a lírában van jelen; meglepő képzettársítások és szóalkotás
-> zeneiség szerepe
 szülőatyja Charles Baudelaire -> Kapcsolatok – a szimbolizmus hitvallásának kifejtése
 legjelentősebb szimbolista költők: Arthur Rimbaud, Paul Verlaine és Mallarmé
 a szimbolista drámaírás megteremtője: Maurice Maeterlinck - A vakok (1890); Pelléas és Mélisande (1892)
 a német költészet - Rainer Maria Rilke, olasz - Gabriele D'Annunzio, angol - Oscar Wilde orosz - Alekszandr Blok és Andrej Brjuszov
 a magyar irodalom legnagyobb szimbolista költője Ady Endre

Ady Endre (1877—1919)
 a modern magyar líra vezéralakja
 a teljességigény és mindenségvágy megszólaltatója
 költészetének középpontjában a személyiség áll, de a magyarságnak is vátesze volt, prófétai küldetéstudattal és szerepvállalással
 a szimbolizmus és szecesszió jegyében költészeti forradalmat hajtott végre -> egyéni mitológiát teremtett, verseinek középpontjában az ő énje áll
 a tér és az idő fiktív
 a versvilág elemei jelképesek, a történések lelki-tudati folyamatokra utalnak
 jellegzetes szimbólumai (amelyek csaknem az egész életművet behálózzák): ugar, Léda, pénz, halál, magyarság, kurucság, Isten, forradalom, háború, vénülés, őrzés
Szimbolizmusa:
Ady költői forradalmát a szimbolizmus jegyében vitte végbe, jóllehet - szigorúan véve - szimbolista verset viszonylag keveset írt. A szimbólumalkotás önmagában ugyanis még nem jelent szimbolizmust. Az Asszony és a Csók, a Pénz vagy az Átok jelentése Ady verseiben aligha okoz gondot többértelműségével; szimbólummá nyilvánításuk alapja kizárólag az, hogy a költői én számára fontosak. A szimbolista jelkép akkor hiteles, hogyha többértelmű, mivel a lényeget ragadja meg, s csak a dolgok „felszíne” egyértelmű. A szimbolizmus elutasítja a pozitivizmus egysíkúnak, naivnak érzett oksági magyarázatát, de magát a létezést éppúgy adottságként fogja fel, s így olyan világot mutat fel, amely (okok, előzmények híján) titokzatos és elrendelésszerű.
E felfogás nem áll távol Adytól, de az ő művészi érzékenysége és magatartása kezdetben inkább a szecesszióhoz kapcsolódik. A szecessziós művészetet nemcsak különös, bizarr, egzotikus és erotikus témái, virág-mintái, dekoratív vonalai jellemzik, hanem az élet(öröm) és a személyiség új kultusza is, amely párhuzamosan jelentkezett és össze is függ a századvégen uralkodó pszichologizmussal - azzal a szemlélettel, amely minden emberi és társadalmi probléma mögött lélektani okokat keresett. Az Új versek (1906) és a Vér és arany (1907) kötetek az én hiábavaló küzdelme köré szerveződik. Az Élet a legfőbb vonatkozási pont (még akkor is, ha a vers az elmúlásról szól) és örökös létharc adja a keretet, amelyben csak az ellenfél változtatja arcát újra meg újra - egyszer Léda, másszor a disznófejű Nagyúr vagy az ős Kaján és így tovább.
Valamennyi jelkép - közvetlenül vagy közvetve - a középpontban álló személyiségre utal. A névszók és igék megkettőzése vagy éppen halmozása pedig azt érzékelteti, hogy ezek külön-külön, sőt együtt sem képesek maradéktalanul kifejezni az alanyt, aki mindig túl van rajtuk, több náluk. Mennél több a jelző, annál bizonytalanabbak a körvonalai, és minél beláthatatlanabb, annál inkább hatalmasnak érezzük.
Ady költészetét - a szecessziós vonásokat elismerve - szimbolistának kell tartanunk, bár a romantikus érzelmességgel nem szakít. Költészete mindenekelőtt azért szimbolista, s azzal hoz újat a magyar líra történetében, hogy a lírai hős köré épített szimbólumrendszer segítségével egyéni mítoszt teremt. A lírai történés színhelyét a főszereplő én belső, hangsúlyozottan fiktív terébe helyezi: „A lelkem ódon, babonás vár, / Mohos, gőgös és elhagyott” (A vár fehér asszonya, 1905). A héja-nász Lédával vagy a birkózás a disznófejű Nagyúrral épp olyan látomásszerűen jelenik meg, mint a Gangesz- és a Tisza-parti táj. A vershelyzet eleve jelképes értékű. Így minden tárgyi elem ebbe a térbe kerülve kezdettől jelképes funkciót kap, s a történés belső folyamatot jelöl. (A szimbolikus vers nem fordítható le egyértelmű fogalmak nyelvére, mint az allegorikus, amely vagy hagyományos jelentésű kép kibontásával, vagy teljes metafora részletezésével építkezik.)


Új versek verseskötet (1906)
 Ady első igazi kötete - költői programjának első állomása ( 2 kötet nem sikeres kötet előzi meg – 1899 – Versek
- 1903 – Még egyszer
 itt jelenik meg először Ady jellegzetes stílusa
 itt alakulnak ki szimbolizmusának főbb vonásai
 kulcsszó: új
 szerelemábrázolás: Léda asszony zsoltárai
 magyarságkép: A magyar Ugaron
 élményanyag: Daloló Párizs
 személyiségrajz, én-kép: Szűz ormok vándora
 merőben új hangokat szólaltat meg a magyar költészetben
 messiás akar lenni, akár saját karrierjének feláldozása árán is
 hiába-motívum: a feladat, amelyre vállalkozott, reménytelen (megelőzte a korát)
 mégis-morál: küldetéstudat, fel kell ébresztenie az alvó magyar nemzetet
 új tartalomhoz új forma járul
 szimbolizmus: zömmel régi szimbólumokat használ, de új jelentéssel, más formában
 új szavak alkotása (kötőjel, nagybetű)
 újszerű jelzőhasználat
 jellemző költemények általában kötetek bevezető, vagy ciklusok címadó versei
 szerepversek, ahol nem a költészet, hanem a személy kerül a középpontba
Kulcsmotívumai:
 Szerelem – pl.: Héja-nász az avaron
 Pénz – pl.: Harc a Nagyúrral
 Ugar – pl.: A magyar Ugaron
A programadó vers, egyben ars poetica a Góg és Magóg fia vagyok én... magába sűríti és előrevetíti a kötet világképének legfontosabb jegyeit és motívumait. Az Új versek bevezető alkotása.
A Góg és Magóg fia vagyok én... Sok benne a történelmi utalás és az „új” szó halmozása. A történelmi topográfia (Kárpátok, Verecke, Dévény, Pusztaszer), illetve a múltbeli személyek nevei nem tényleges történelmi értékükben szerepelnek. Hiszen már Ady korában sem gondolta senki, hogy a magyarok Magógtól származtak. Jelképekről van szó, a jobbító lázadás és az értékeket elfojtó hatalmi berendezkedés ellentétéről.
Góg és Magóg törzsfők voltak. Anonymusnál Magóg mint a magyarok ősapja szerepel (nevéből származik a „magyar” elnevezés), s hivatkozik rájuk Ady is Bilek című publicisztikájában mint a világtól elzárt nép vezetője. Ez az elzártság a vers egyik központi motívuma, bár Ady nem tisztázza kellőképpen, hogy ki- vagy bezártságról van szó. Magóg ivadékából sarjadt Attila király.
Bilek című publicisztikájában írja: „Elnyomottak, elmaradottak, koldusok vagyunk. De nem ez a legnagyobb átkunk. Hanem az, hogy itt rettenetes munkán dolgoznak. Góg és Magóg népét érckapukkal zárták el, de Góg és Magóg népe legalább döngethette ezt az érckaput. A mi népünk ezt sem teheti. Ennek leszelik karját, hogy a pokol kapuját ne is döngethesse, hogy nyomorékul, elüszkösödött testtel guruljon a sírba.”
Vazul - történelmi szerepétől függetlenül - a mindenkori hatalommal szembeni lázadás jelképe, Pusztaszer pedig a jelenkori hatalom szimbóluma (a konzervatívok megtestesítője - vérszerződés helyszíne.) A lírai én magatartása a heroikusan tragikus lázadóé, az elbukás tudatában is küzdő emberé. Ady a magyar lírában gyakori mégis-motívumot használja ennek érzékeltetésére. Az utolsó sor három állítmánya (győztes, új, magyar) a lírai én kettős kötődését mutatja. Az egész versben hangsúlyozott „új” mellett a „magyar” a sorsazonosságot jelzi mind az életben, mind a költészetben. Az ‘új’ a művészetben sosem az abszolút nóvumot jelenti, hanem másfajta hagyományokhoz való kötődést, mint a megszokott Ady számára a meg nem értett, a világból kitaszított költők adják az új kötődést: Csokonait és Vajdát nevezi meg publicisztikájában és verseiben elődjeinek.
Küldetése van, önmítoszt teremt. Önmagát a pogány Vazullal állítja párhuzamba.
Új ábrázolásmód - legfőbb elemek az ellentét és a szimbolizmus
Strófaszerkezet (későbbi Ady-versekre is igaz): szimultán, de néha eltér a kötöttségektől.
Az első ciklus: Léda asszony zsoltárai - az ajánlásnak megfelelően - szerelméhez szól. A ciklus önmagában is megkomponált. A kapcsolat költészettörténete ezzel a ciklussal kezdődik. Felépítésében előrevetíti a diszharmonikus szerelmet, hiszen a terméketlen násztól (A mi gyermekünk) vezet végig a halálba hanyatló kapcsolatig (Héja-nász az avaron). A Léda-zsoltárok hangja is merőben újszerű. Ady a csonkítatlan szerelmi érzést foglalja versbe, melynek része a testi szerelem is. Költői forradalma minden téren szembehelyezkedett a nyárspolgári konvenciókkal, így szerelmi lírájában is. De nemcsak a teljes szerelmet, hanem két hajszolt idegember szerelmi érzését, szerelmi kapcsolatát foglalja versbe. Ez nem idill, hanem a két nembeli ember szüntelen csatája egymásért, állandó feszültség a vágy és teljesülés között, sőt a szerelemben önmaga kiteljesedéséért küzdő egyén önzése is.
A vár fehér asszonya szimbolista vers. Összetett szimbólum jellemzi. A vers a korabeli közönség számára nehezen érthető volt. Az alapmetaforát könnyen értelmezhetjük, hiszen az első sor kényszerít erre: "A lelkem ódon, babonás vár". A lélek a jelölt, és a vár a kép. Viszont tovább már csak a képeket (egyszerű metafora) tudjuk meg, és a jelölt megtalálásához semmilyen segítséget nem kapunk, így ez nagyon szabad, olvasótól függ; pl: elátkozott had, mint kép, és a jelölt lehetnek az eddigi szeretők, gonosz emberek, rossz emlékek. Tehát nem egyértelmű: a fehér asszony lehet Léda, de ez csak ötletszerű. Ezt nevezik irracionális többletnek, mivel a versben nincs benne, az olvasótól függ, mozgósítja a tudattalanból eredő képet. Ezzel az eszközzel az író úgy viszi át az olvasó tudatába a versben lévő tartalmat, hogy közben az nem válik tudatossá. A költő nem akar pontos lenni, csak hívószavakat mond. A versben egyébként balladai és leíró elemek keverednek. Az összetett szimbólum olyan metaforákat tartalmaz, amelyeket nem lehet egyértelműen lefordítani, jelentése fokozatosan mélyül el, ezért önkifejtő szimbólumnak is hívják.
Félig csókolt csók az örökké félbemaradó, soha be nem teljesülő emberi érzés verse. A költemény dinamikáját és feszültségét az adja, hogy a beteljesületlenséget az élettel, a beteljesülést pedig halállal azonosítja.
A fehér csönd havas, fehér táj + hangtalan csönd. Ezt a két érzetet egy időpontban, egyszerre élte át, s egybekapcsolta őket, összesűrítette fehér csönddé, így alkotta meg ezt a szinesztéziát. A csend szóba valahogyan belelármázik az ö betű. Olvasva (belső hallással) még elfogadható, kiejtve már egy kicsit lármás az ö-zés. A versben: „Karollak, vonlak s mégsem érlek el”- megfogalmazott gyötrelemig lendítik a képzeletet.
Léda Párisba készül Ady a Páris-versek és szerelmi költészete között teremt kapcsolatot. Szerelmét, Lédát „Mindennek” nevezi, magát pedig „Páris száműzött fiának”. A költő megszemélyesíti a nagyvárost, és mintha egy baráthoz szólna: ”Állj elébe s mondd meg néki, hogy én fiad vagyok, Páris”. Az utolsó versszakban arra kéri Párist, hogy fordítsa vissza Lédát, mert ha szerelme elmegy, akkor ő inkább véget vet életének.(vagy a hiányba belehal)
Héja-nász az avaron szimbolizmusával a szerelemben az egyén önzését példázza az egymás húsába beletépő héjapár nászával. Erőteljes metaforikájával Ady elfordul a késő-szentimentalista költészet gyakran negédes képeitől; a diszharmonikus, halálba hanyatló, az idővel reménytelenül perlekedő szerelmet ábrázolja. A szerelem, mint a létharc része, a férfi és a nő közötti küzdelem jelenik meg. Ők a régi madarak, már kiábrándultak a szerelemből, a szerelem halálhoz vezet, ténylegesen belepusztulnak, ám pozitív benne, hogy együtt halnak meg. A szerelem beteljesülése a halál. A verset még a verselése is zaklatottá teszi. A költő a jambusokat felcseréli trocheusra. Avar – ősz – elmúlás élménye, kilátástalanság (évszakmetaforika). A vers a kapcsolatuk szimbolikus megjelenítése. Harc-motívum, út-motívum (egyre gyorsabb haladás). Ritka, háromsoros strófák.
Az első ciklusba tartozik még – többek közt – a Vad szirttetőn állunk, melyben a szerelmespár összefonódva áll, majd együtt zuhan a mélybe. A Léda a hajón a szerelmi beteljesedéstől rettegő költő riadtsága. A vágyakozás teljességének és beteljesülés részlegességének ellentétére épül a Meg akarlak tartani.
A második ciklus: A magyar Ugaron az önarcképszerű nyitóverstől (A Hortobágy poétája) jut el a címadó, összefoglaló záró költeményig.
A Hortobágy poétája c. versében a barbár hortobágyi táj elvetélt bajnoka, a magyar tehetség tragikus sorsának önarcképszerűen megrajzolt zsánerképe. A tragikus művész-sors bemutatása. Új jelkép: Hortobágy. Az elmaradott Mo. szimbóluma a Hortobágy (a kiüresedettség világa). Csorda = nép T/2. A belső érték megvan benne, de a megvalósítás lehetetlen.
A gondolkodó erőt lehúzza a műveletlen közeg - a művészet tragédiája. A művésznek sokat számít a közeg.
Janus Pannonius hasonló gondolatokat ír az Egy dunántúli mandulafáról-ban
„kunfajta" – megtörhetetlen.
halál, bor, nő - középkori költészet jelképei
A Tisza-parton - ars poetica. A jelzésszerű felsorolás, melyből következik az utolsó sor tragikus-önmarcangoló kérdése, olyan döbbenetesen tárta a kortársak elé a magyar társadalmi viszonyok elmaradottságát, hogy még azokban is forradalmi indulatokat ébresztett, akikben az elégedetlenség eddig csak szunnyadt. Ady magyarság-versei a nagy forradalmi versek előtt is erjesztő, lázító hatásúak voltak.
Lelkek a pányván a kötöttséget, a tenni akarás elpusztítását hatásosan, egy képbe sűrítve jeleníti meg.
A magyar Ugaron látomásos tájvers(tájleíró vers és látomásos allegória), cikluscímadó-vers nemzetostorozó indulattal. A ciklusok közül a legtöbb vitát, a legtöbb ellenérzést váltotta ki. Ady a magyar történelem emelkedő korszakában olyan nemzetképet vázolt fel, olyan egyoldalúan lesújtó képet festett a hazáról, mely méltatlankodást váltott ki nemcsak ellenfelei, hanem költőtársai körében is. A magyar ugar szimbólum szerencsésen adja meg Ady magyarság-verseinek egyik uralkodó szólamát, a nemzeti önismeretből táplálkozó kritikus hazafiságot. Egy egész világképet rendített meg azokban, akik a hazáról csak az ünnepi ódák fennköltségével tudtak szólni.
A magyar Ugaron egységes költői képre épül. A vers látszólagos statikusságát oldja és feszültté teszi az értékszembesítés: a fent és a lent, a mozgás és mozdulatlanság, a csönd és a hang, a virág és a gaz, a múlt és a jelen ellentétpárja. A lírai én egyszerre szemlélődő és értékelő magatartása jelzi a jellegzetes adys magatartásviszonyt, az elhatárolódás és vállalás kettősségét.
Az Ugar jelképet Ady Széchenyitől kölcsönzi, akinél a parlag, a megműveletlen föld az elmaradottság kifejezője. Stilisztikai szempontból valójában egy metonímiát emel inkább allegóriává, mint többértelmű szimbólummá. A ciklus gondolati-tartalmi egységét az Ugar szinonimái adják (magyar mező, magyar róna, magyar puszta, Tisza-part, Hortobágy); eszerint Magyarország az elmaradottság színtere, a tehetségek temetője, az értékek pusztítója, a reménytelenség és kilátástalanság földje.
Felbukkan a halál motívuma. Értékkereső ember pusztulása. Vészjósló csend. A múlt (+) és a jelen (-) ellentéte.
Romantikus hangnem, elődjének Shelley tekinthető (Óda a nyugati szélhez) (?)
„régmúlt virágok" - dicső múlt, „alvó lélek" - rejtett értékek, „buja föld", „szent humusz" – termékenység, „vad indák", „csönd van" - zárkózottság
A harmadik ciklus A daloló Páris-t Léda személye köti az első ciklushoz, de az otthontalanságélmény révén kapcsolódik a másodikhoz is, hiszen Adynál Párizs sosem önmagában, hanem a magyar valósággal összehasonlítva jelenik meg.
A Gare de l’Est-en a magyarság versekhez tartozik. Ebben a költeményben is megjelenik az Ady verseire jellemző epikus keret, hogy jön valahonnan és megy valahová, meghatározatlan térből és időből meghatározatlan térbe és időbe. A mű Párizst állítja szembe Magyarországgal, ahol Párizs egyértelműen pozitív képet kap. Magyarország daltalan, fagyos lehellet, hullaszag, elátkozott hely, ezzel szemben Párizs: dalol, mámor, csipkés, forró, illatos. Az 5. versszak nem illik bele ebbe az összehasonlításba, ott mindkét hely egyformán negatív: "Óh, az élet nem nagy vigalom sehol". Párizsban csak belehazudnak egy kis harmóniát. Párizs különlegessége is csak hazugság. A vers elején a halál Magyarországhoz tartozott, a végén már Párizshoz is. A költő úgy érzi, már Párizsban meghalt. A két hely között már nem a halálban van a különbség. A költő számára a magyarságtudat a végzet, nem tudja elhárítani. A magyarság lét a halállal azonos. A költő érzelmi vállalását, az értelmi döntés lehetőségét az erkölcsi kötelesség mégis-moráljával váltja: „Elátkozott hely. Nekem: hazám...”, „Mégis megyek. Visszakövetel / A sorsom.”.
A negyedik ciklus A Szűz ormok vándora vegyes ciklus; a fölvetett témákat részletesen majd a Vér és arany kötetben dolgozza föl Ady. Záró versével - Új vizeken járok - összefoglalja és hangsúlyossá teszi költészetének újdonságát.
Az én menyasszonyom (korábbi címe: Fantom 1900.) c. versével komoly vihart kavart, amit már a kihívó kezdő sorok is jelzik: „Mit bánom én, ha utcasarkok rongya, De elkisérjen egész a siromba.” A vihart a kezdő sorokkal erőteljesen ki is provokálta. Olyan szerelem értelmezést vall, ami abban a korban elfogadhatatlannak számított. A versben már megjelenik Ady lírájának jellegzetessége, a nagy betűvel kezdett, jelképpé emelt köznevek, amik köré általában szerveződik versei üzenete. Lédában megtalálta azt a társat, akiről már akkor írt, mielőtt megismerkedtek. Olyan asszonyt, akire számíthatott, aki szerette, hisz Léda 8 évig maradt mellette.
Harc a Nagyúrral balladaszerű létharc-vers, melyben megjelenik a pénz-motívum. A lírai én küzd a disznófejű nagyúrral. A lírai énről megtudhatjuk, hogy alá van rendelve a nagyúrnak, megaláztatásban él. Útra akar kelni, igazi kéj és szerelem, boldogság, teljes élet várja, ami negatívumokat is tartalmaz, de igazi élet. A személyiségnek a pénzzel és a pénzért folytatott reménytelen küzdelmét jelképezi. Az élet gazdagsága, sokszínűsége, újdonsága csak a pénz által nyerhető meg, s ez a tudat teszi rendíthetetlenné, legyőzhetetlenné, ironikusan hallgataggá a disznófejű Nagyurat, aki győz, hisz magához láncolta a lírai ént, ami számára pusztulást jelent. Szimbolikája is jelzi, hogy az aranyát csörgető disznófejű nagyúr egy kapitalista bankár vonásait viseli.
Temetés a tengeren látomás-vers. A lírai történés két szélső állapot: „S alszunk fehéren és halottan”, illetve „S futunk fehéren és halottan” között ível. A vers nyugvópontról indul, és mind mozgalmasabbá válik: a méltóságteljes szertartásba bekapcsolódnak a zord természeti erők is. De nem jut el a vers újabb nyugvópontig, a titokzatos vörös bárka mozgása a végtelenbe fut. A Temetés a tengeren hangsúlyozottan stilizált színhelye, a „breton part” kísérteties és fenséges tája, valamint az ott élő legények és leányok rituálékhoz szokott élete nemcsak baljós hátteret ad a sírba hanyatló szerelemnek, hanem egyúttal éles kontrasztban áll annak síron túl is érvényesülő vitalizmusával.
Új vizeken járok Tudatos versépítkezés. Utálja a mát, hisz a holnapban. A költeményében a francia szimbolisták kedvelt hajó-jelképének felhasználásával fejti ki a bizonytalanná váló, mégis megismerendő világhoz való viszonyát. A holnap és az új szimbólumok hangsúlyozása a jövőre irányuló és cselekvő költői magatartás akarását jelzik. A lírai én célja, hogy elmozduljon a polgári világ szürkeségéből, egyhangúságából akár a szakrális, akár az infernális felé. Ady élet és költészet szoros kapcsolatát hirdeti. A kettő viszonyából az élet az elsődleges, a költészet változása, újdonsága a mindig változó élet függvénye. Ady változó ars poeticájának ez a legfontosabb, változatlan eleme. Ez az életes esztétika. A vers magával ragad sodró expresszivitásával.
Néhány kivételtől eltekintve a művek címe három szóból áll. A számmisztikai hatás kapcsolatban áll Ady kiválasztottság-tudatával. (Ady Endre hat ujjal született, s e szokatlan testi jel különösen pályája hajnalán motiválhatta küldetéstudatát. A fölös számú csonttal születés a táltosságra, a sámánságra való kiválasztottság jegye volt. A költő tudott e pogány néphitről, hiszen már világra jöttekor az egész falu suttogta: Adyéknak táltos-fiuk született.)
Az Új versek sikere egy csapásra ismertté tette a költő nevét, de hatalmasan megnövelte ellenségeinek táborát is. Amikor 1906 áprilisában megbukik a darabontkormány és a koalíció kerül hatalomra, Ady feldúltan menekül Párizsba, Menekülj, menekülj innen c. verse tükrözi haragját és kétségbeesését.
Ady forradalmi versei két szálon érlelődtek meg: a pénzversek és a magyar ugar motívumköréből. Legfőbb motorjuk azonban az indulat.









Új versek
Léda asszony zsoltárai

Góg és Magóg fia vagyok én…
Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?
Fülembe forró ólmot öntsetek
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.
De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.
A vár fehér asszonya
A lelkem ódon, babonás vár,
Mohos, gőgös és elhagyott.
(A két szemem, ugye, milyen nagy?
És nem ragyog és nem ragyog.)
Konganak az elhagyott termek,
A bús falakról rámered
Két nagy, sötét ablak a völgyre.
(Ugye, milyen fáradt szemek?)
Örökös itt a lélekjárás,
A kripta-illat és a köd.
Árnyak suhognak a sötétben
S elátkozott had nyöszörög.
(Csak néha, titkos éji órán
Gyúlnak ki e bús, nagy szemek.)
A fehér asszony jár a várban
S az ablakokon kinevet.

Félig csókolt csók
Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.
Hányszor megállunk. Összeborulunk.
Égünk és fázunk.
Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,
Ajkad csupa vér.
Ma sem lesz nászunk.
Bevégzett csókkal lennénk szívesen
Megbékült holtak,
De kell az a csók, de hí az a tűz
S mondjuk szomorún:
Holnap. Majd holnap.
A fehér csönd
Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.




Meg akarlak tartani
Őrjít ez a csókos valóság,
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megadás, ez a jóság.
Öledbe hullva, sírva, vágyva
Könyörgök hozzád, asszonyom:
Űzz, kergess ki az éjszakába.
Mikor legtüzesebb az ajkam,
Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.
Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kivánlak.
Testedet, a kéjekre gyultat,
Hadd lássam mindig hóditón,
Illatos vánkosán a multnak.
Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.
Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.
Léda Párisba készül
Van valakim, aki Minden,
Aki elhagy, aki itthagy:
Páris, Páris, állj elébe,
Térítsd vissza, ha lehet.
Állj elébe s mondd meg néki,
Hogy én fiad vagyok, Páris,
Elűzötten, száműzötten,
Messze tőled. De fiad.
Mondd meg néki, hogy te küldted
Magad helyett bús fiadnak,
Kis szerelmét az életnek
Ne vegye még tőlem el.
Élni, élni, be jó volna,
Ámulni még. Páris, Páris,
Üzend meg a leányodnak:
Hogyha elmegy, meghalok.
Héja-nász az avaron
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
Léda a hajón
Hurráh, jön az Öröm hajója
És hozza Lédát már felém.
Virágos, pompás szőnyegén,
Én asszonyom, már látlak, látlak:
Hajadban a vérvörös rózsa.
Ugye kivánsz? Én is kivánlak.
Hurráh, mi rég nem láttuk egymást.
Óh, jaj, szédülök itt a parton,
Óh, jaj, most mindjárt itt leszel,
Kérdezlek majd és kérdezel
És összecsap két szomju-lélek
És fejemet kebledre hajtom.
Jaj, ne. Ne jöjj. Reszketek, félek.
Óh, jaj, mi rég nem láttuk egymást






A magyar Ugaron

A Hortobágy poétája
Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.
Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szívében,
A csorda-népek lelegelték.
Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.
De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.
A Tisza-parton
Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szivem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.
Gémes kút, malom alja, fokos,
Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók.
A Tisza-parton mit keresek?






Lelkek a pányván
Kipányvázták a lelkemet,
Mert ficánkolt csikói tűzben,
Mert hiába korbácsoltam,
Hiába űztem, hiába űztem.
Ha láttok a magyar Mezőn
Véres, tajtékos, pányvás ménet:
Vágjátok el a kötelét,
Mert lélek az, bús magyar lélek.
A magyar Ugaron
Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.
Lehajlok a szent humusig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?
Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.
Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.













A daloló Páris

A Gare de l’Est-en
Reggelre én már messze futok
S bomlottan sírok valahol:
Most sírni, nyögni nem merek én,
Páris dalol, dalol.
Én elmegyek most, hazamegyek,
Már sziszeg, dohog a vonat,
Még itt van Páris a szivemen
S elránt az alkonyat.
Most fűt bolond-sok álmom alá
A füttyös, barna szörnyeteg.
Holnap fehérebb én leszek-e?
Vagy a svájci hegyek?
Holnap fehérebb én leszek, én,
Téli sírkertek szele jő,
Küldi már a csókjait nekem
A magyar Temető.
Óh, az élet nem nagy vigalom
Sehol. De ámulni lehet.
Szép ámulások szent városa,
Páris, Isten veled.
Az én hűtlen, beteg istenem
Ülje itt mindig vad torát:
A tűzcsóvás, felséges Öröm.
Dalolj, dalolj, tovább.
Tőled hallja a zsoltárokat
E koldus, zűrös, bús világ
S az életbe belehazudunk
Egy kis harmóniát.
Dalolj, dalolj. Idegen fiad
Daltalan tájra megy, szegény:
Koldus zsivaját a magyar Ég,
Óh, küldi már felém.
Fagyos lehellet és hullaszag
Száll ott minden virág felett.
Elátkozott hely. Nekem: hazám.
A naptalan Kelet.
Mégis megyek. Visszakövetel
A sorsom. S aztán meghalok,
Megölnek a daltalan szivek
S a vad pézsma-szagok.
Megölnek s nem lesz mámorom,
Kinyúlok bután, hidegen.
Páris, te óriás Daloló,
Dalolj mámort nekem.
Csipkésen, forrón, illatosan
Csak egyszer hullna még reám
S csókolná le a szemeimet
Egy párisi leány.
Az alkonyatban zengnének itt
Tovább a szent dalok.
Kivágtatna a vasszörnyeteg
És rajta egy halott.

A Szűz ormok vándora

Az én menyasszonyom
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a siromba.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
»Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.«
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.
Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Borúljon rám és óvjon átkarolva.
Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.
Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.
Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.
Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.
Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
Meghalnánk, mondván:
»Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.«
Harc a Nagyúrral
Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom.
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.
Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
»Nézd meg, ki vagyok« (súgtam néki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.
(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
»Add az aranyod, aranyod.«
»Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.«
»A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.«
»Az én yachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.«
»Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.«
Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.
És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.
Ezer este mult ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.



Temetés a tengeren
Breton parton sújt majd az álom
S alszunk fehéren és halottan
Tengeres, téli, szürke tájon.
Jönnek erős, breton legények
S fejkötős, komoly, szűz leányok
S fölzeng egy bús, istenes ének.
Köd és zsolozsma. Zúg a tenger,
Vörös bárkára visznek minket
Könnyel, virággal, félelemmel.
S téli orkán vad szele dobban,
Vörös bárkánk tengerre vágtat
S futunk fehéren és halottan.
Új vizeken járok
Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,
Röhögjenek a részeg evezősre.
Röpülj, hajóm,
Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse.
Szállani, szállani, szállani egyre,
Új, új Vizekre, nagy szűzi Vizekre,
Röpülj, hajóm,
Szállani, szállani, szállani egyre.
Új horizonok libegnek elébed,
Minden percben új, félelmes az Élet,
Röpülj, hajóm,
Új horizonok libegnek elébed.
Nem kellenek a megálmodott álmok,
Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,
Röpülj, hajóm,
Nem kellenek a megálmodott álmok.
Én nem leszek a szürkék hegedőse,
Hajtson Szentlélek vagy a korcsma gőze:
Röpülj, hajóm,
Én nem leszek a szürkék hegedőse.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Blogarchívum