2010. június 5., szombat

A realizmus

A realizmus


A realizmus a 19. század egyik irodalmi és képzőművészeti stílusirányzata, ábrázolási módja, mely a romantikával közel egyazon időben született, a 19. sz. első harmadában.
Mindkét irányzat forrása a csalódás, az illúzióvesztés, a felvilágosodás szép eszméit megtagadó polgári, kapitalista társadalomból való kiábrándulás.

A romantikus írók rendszerint elfordulnak koruk társadalmától, s az értékesebbnek, szebbnek tartott
múltba (ált. a középkorba), idegen, egzotikus tájakra vagy a képzelet által teremtett, eszményített idillikus világba menekülnek.

Velük ellentétben a realista írók mintegy szembefordulnak saját korukkal, s az a törekvésük, hogy az
emberi és társadalmi valóságot minden eszményítéstől mentesen, minél hitelesebben ábrázolják.

A valóság örökös fejlődésben, átalakulásban van, megismerése is egyedi. A realista művészek tudatosan
törekednek minél igazabb ábrázolást adni korukról, meggyőződésük, tapasztalataik alapján.
Mélységesen tisztelik az élet apró jelenségeit, részleteit: a táj- és helyrajzi adatokat, a szereplő külső sajátosságait, a lakájt, ruházatát stb., erről az olvasót – általában írói közlés formájában – tájékoztatják a művek cselekményindítása előtt.

A realizmus lényeges eleme a körültekintő lélekrajz, a szereplők lelkivilágának feltárás. A modern lélektani (analitikus) regény megszületése a realizmus megjelenésével esik egybe.
Az embert körülvevő mindennapi környezet, a társadalmi viszonyok összetettsége kerül realista regényben az ábrázolás középpontjába.

Az írók csaknem ugyanolyan tudományos igénnyel
tanulmányozzák az emberi társadalom törvényeit, mint a kor természettudósai a természetet.
A realista művészeknek az a céljuk, hogy a társadalom életének alapvető, lényeges összefüggéseit, az
események s az egyes emberek legjellemzőbb, tipikus vonásait tárják fel.

A tipikus nem azonos az átlagossal. A műalkotás hősei és eseményei nem attól válnak elfogadhatóvá, hogy éppen olyanok mint az életben, hanem attól, hogy saját kompozíciós rendjükben valóságosnak, tipikusnak minősülnek.

A realista író nem elsősorban a képzeletére támaszkodik, hanem a valóság pontos megfigyelésére. A realista irodalmi stílust a tárgyilagos, higgadt, részletező előadásmód jellemzi. – Hiányzik belőle a
romantika túldíszítettsége s az ebből fakadó ünnepélyesség, zeneiség.

A realizmus nem vált olyan általános, minden művészeti ágra kiterjedő korstílussá, mint korábban pl. a klasszicizmus, a barokk vagy a reneszánsz, egymaga sohasem határozta meg a korszak arculatát.

A 19. sz.-ban együtt létezett a klasszicizmussal, a romantikával és a naturalizmussal.
Nem létezik „tiszta” romantikus ill. realista mű, csak az arányokon lehet vitatkozni.

A realizmus uralkodó irodalmi műfajai a regény és a novella.
Az új művészeti törekvéseket megnevező szó, a „realizmus” első ízben egy festészeti kiállításon szerepelt
(1855-ben Gustave Courbet – 1819 – 1877– egy kiállításának címe volt.) A kifejezés a latin reális valóságos szóból ered.

A realizmus egyik tipikus műfaja a karrierregény más néven fejlődésregény mely egy fiktív életrajzi regény.
A XIX. század legelterjedtebb formája a regény, innentől üzletnek számít az írás, meg lehet belőle élni.

Hittek abban, hogy az emberi életben a tapasztalat által belátható törvények érvényesülnek, tudással tapasztalattal és akaraterővel rendelkező egyéniség bizonyos fokig irányítójává válhat sorsának. Ez a pozitivizmus és a liberalizmus alapelvei. A karrierregény hősei feltörekvő fiatalok, akik tehetségesebbek, rokonszenvesebbek, mint a társadalmi rangban felettük állók. Pl.: Balzac Goriot apó.

Mikszáth Kálmán : Az a fekete folt
- szereplők: Olej Tamás („brezinai bacsa” - tót pásztorember), a lánya Anika, Taláry Pál herceg a birtok ura (romantika)
- pontos lélekábrázolás és természetábrázolás (realizmus)
- végig Olej Tamás szemszögéből látjuk
- nyelvezete: népies (Pl. juhászmesterség szavai) (romantika)
- cím: több jelentés: a leégett akol helyén maradt fekete folt ill. az Olej Tamás lelkében levő folt (balladai homály-romantika)
- harmónia a természet és az emberek között (pl.: Olej még évtizedek után is hallja a feleségének a hangját a természetben,; nem sír a felesége temetésén, mert nagyon szerette, de őszinte mint a természet (a sírás a képmutató falusiakra-civilizáció jellemző) a külső és belső világ ellentéte)(romantika)
- realista elem: egy érték: a harmónia eltűnése (a herceg felajánlja Olejnek a nyájat a lányért, Olej hosszan vívódik (realizmus) végül erkölcsi értelemben jól dönt, de túlkésőn és utal arra, hogy elfogadja az ajánlatot (elmegy és őrizetlenül hagyja a lányát, beszélgetésben is utal rá, hogy miért nem vitte el kérés nélkül)így fordul tragédiába
Két részre osztható (expozícióig és utána)
- idő szerkezet:
1. a hosszú expozícióban (a herceg megjelenéséig): jelen idő, utalások a múltra (Pl.: a kislányt és a kisbárányt egy bölcsőbe fektette) és a jövőre (pl.: Olej: „majd ha már nem leszek”) de ezek szoros kapcsolatban a jelennel-abszolút jelen az időtlenség és harmónia kifejezése
2. a herceg megjelenése után: múlt idő pontos időmeghatározásokkal - megbomló harmónia
3. legvége újra jelen idő
- író és tárgy kapcsolata: kezdetben mind a szereplőkkel, mind a természettel szubjektív
(íráskép egyben van) a cselekmény folyamán egyre objektívebb (töredezett íráskép)
- szabad függő beszéd: nem lehet eldönteni, hogy a szereplő vagy az elbeszélő mondja (nincs
„azt mondta”) - író és szereplő összhangban van (eleje), később kötött függő beszéd (van „azt mondta”) - az író és Olej elszakad

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Blogarchívum