Petőfi Sándor költészete

Petőfi Sándor:

-1823. jan. 1-jén született Kiskőrösön, Magyarország szívében, az Alföldön

- szüleivel Kiskunfélegyházára költöztek –ezt tekintette szülővárosának

- apja - anyja: Petrovics István, mészáros - Hrúz Mária, cselédlány

- élete fontos állomásai: - iskolák: (Pl.:) Kiskunfélegyháza, Pest, Aszód, Selmecbánya-utálja

- színház: érdekli a színház világa, vonzza, apjával ezért össze is veszik; vándorszínésznek áll, megfordul: Pest, Pápa, Debrecen …

- Sopron katona, de beteges-àleszerel

- szerelme, felesége: Szendrei Júlia

- barátságot köt Jókaival, Arannyal

- ’48. márc. 15-én elszavalja a Nemzeti dalt

- 1849. júl. 31-én a segesvári csatában eltűnt

- a népi triász tagja: Tompa Mihály, Arany János, Petőfi Sándor

- a népköltészet követője akart lenni, elve: egyszerűség, (volt vmi. ilyen: a népnek, a nép nyelvén, a nép ajkán elv, nem tudom ki mondta)

- stílusában megújította a korszak romantikus oldalát

- új műfajokat, témákat honosított meg: népies helyzetdalok, szerepjátszó versek, hitvesi költészet, családi líra

- hitvesi költészet párhuzamban áll politikai költészetével (pl.: Szabadság, szerelem)

A tájköltészet megújítója is egyben:

- a romantika misztikus, vadregényes, zordon tájeszményével szemben ő a szülőföldjét, az Alföldet tartja tájeszménynek

à szabadság jelképe

à végtelen nagyságú

à egyszerűségében tökéletes

- tájleírása szabadságeszmény és Pestről való elvágyódás is

- a síkság beláthatatlan térélményét zoom in/out módon írja le,

- Elsőként fedezte fel a róna szépségét - a tájat idealizáltan kiesnek, mégis pontosan, hitelesen ábrázolja.

- erre példa Az Alföld/ A puszta, télen című vers

Az Alföld: - tájköltészetének 1. alkotása

- keretes szerkezet: vallomás a szülőföldről, annak szeretetéről

- első 2 szakasz kétféle tájideál szembeállítása, ellenpontozás: romantikus Kárpátok vs. Alföld

Nagy érzelmi telítettségű felkiáltással indít (Mit nekem…).

Elismeréssel adózik a vadregényes tájnak, a zordon hegyvidéknek . /Fenn

De ezzel szembeállítja a rónát, az alföldi sík vidéket. lenn /

Ezt csodálja és szereti is.

- A sas-metafora a romantika egyik legismertebb motívuma: a fenséget, a végtelen magasságot, az élet kicsinyességitől való merész elszakadás s a szabadság képzetét egyszerre hordozza.

A teljes metaforában (börtönéből szabadult sas lelkem) P. ezzel a madárral azonosul.

- sajátos szerkesztési technika: látókör tágítás, majd szűkítés egy pontba

- 2. versszak: rónák végtelensége – szabadság

* A sas távlatából fölülről - kezdi az alföld leírását

* A rónák végtelenje fölé szállva végigszemléli a Duna-Tisza közét.

* Nemcsak ő szereti ezt a tájat, de ez a szeretet kölcsönös (mosolyogva néz rám…).

-3. versszak: látótér szélesedés

-4. versszak: Alföld jellegzetességei nagyobbtól a kisebb felé haladva

- minden élettel teli

-11.vsz. Tekintete ismét távolodik - ezúttal a horizont felé: messze, homály, ködoszlop, távoli,halvány…;

A látkör kitágul - a végtelen illúzióját kelti.

- zárás: ragaszkodás, vallomás

Ez jelenti az egész életet számára (születés/bölcső; halál/szemfödél) - a Szózat motívumvilágát idézi.

A puszta, télen:

A puszta, télen című tájleíró költeményét 1848 januárjában írta Pesten. A

címben szereplő puszta szó kettős jelentésű; főnévi értelemben a Rónaságot

jelenti, melléknévi értelemben pedig a sivárságot, kopárságot. A mű címe a

vers idejét és alanyát határozza meg.

A költemény sóhajtással kezdődik, majd megszemélyesítéssel folytatódik. A

második strófában a már más alkotóktól ismert negatív festéssel érzékelteti

a téli puszta halotti némaságát, hangtalan csendjét (pl.: Berzsenyi:

Közelítő tél).

Az első három szakaszban a téli természet jellegzetes vonásai jelennek meg

(üres halászkunyhó, hallgatag csárdák, uralkodnak a szelek, stb.), a

következő egységben  azonban már  az emberi színhelyek  felé  fordul  a

figyelem.

Míg a 2-6. vsz-ban konkrét képek, helyek, szereplők tárulnak a szemünk elé,

a hetedik strófában a vers általánosba megy át. Az utolsó versszakban

megjelenő betyárt Petőfivel is azonosíthatjuk, hiszen-akárcsak a költő-

kívülhelyezi magát a fennálló törvényeken. A vers zárlatában a lemenő napot

az országából elűzött királyhoz hasonlítja. A versforma eléggé bonyolult; a

nyolc ütemhangsúlyos verssor szótagszáma a következőképpen alakul:

6-12-12-6-6-12-12-6

A félrímek különböző szótagszámú sorokat kötnek össze:

x a x a

x b x b

Vagy

A puszta, télen:

Mintha ellentétpárja lenne Az alföldnek az arányos szerkesztésű, 3×3 vsz.-ból álló vers.
1. 1-3.vsz.
- Nagy érzelmi nyomatékkal indít itt is (Hej, mostan…), egy indulatszóval.
Mintegy ebben összegzi hangulatilag mindazt, amit mondani készül.
A puszta szó főnévi és melléknévi kettős jelentésével játszik.
A vsz. további soraiban egész megszemélyesítés-sor következik:
- az évszakokat 1-1 gazdához hasonlítja:
- a kikelet és a nyár a mezei szorgalmat képviselik - kedvesek neki;
- mégsem ezekkel fogalalkozik, hanem a rossz gazdával - az ősszel, mely viselkedéséből következik a puszta jelenlegi állapota (gondatlan, rossz, elfecséreli).
- A tél leírásával folytatja - negatív festés az eszköze - a vers hangja elégikussá válik:
hiányaiban mutatja be a telet:
- szinte előszámlálja, mi minden hiányzik (juhnyáj, pásztorlegény, madarak, prücsök);
- és ezeket hangjuk eltűnésével mutatja be: (kolomp, síp, dal, harsogó, hegedül).
- Majd kitágítja a képet: nagy távlati képet látunk, melyet két hasonlattal tesz szemléletessé:
- a sík határ a befagyott tenger képzetét kelti,
- majd a fáradt madárként repülő nap képét látjuk (Az alföld - sas!).
És még ennél is közelebb hozza a földhöz a téli természetet:
- a napot lehajolva közelítő öregemberhez hasonlítja.
A vsz. utolsó sora átvezet a következő egységbe (így sem igen sokat lát a pusztaságon.)
2. 4-6.vsz.
Az eleve leszűkült, alacsony perspektívát bontja fel alkotóelemeire.
A télen lelassult, bezárt emberi világ életképeit látjuk.
- Az eddig csak allegóriákban, hasonlatokban jelenlévő ember most belép a tájba.
- hiányában van jelen az üres határban, halászkunyhóban, csőszházban, tanyákon, legelőkön
- majd valójában is megjelenik: a házba a komótosan pipára gyújtó béres®beszorult ember
élete csendes, lelassult, bár itt 7 cselekvésből álló mozdulatsor alakul ki: elveszi, teszi,
megvágja, húz, szipákol, oda-odanéz…
- majd ismét a kinti világba lép: az ember által nem látogatott csárdákat ábrázolja.
Ez a kép ismét messzebb vezeti tekintetünket: utat látunk, melyet a szelek hóval temettek be.
3. 7-9. vsz.
- Az előbbi záró kép dinamikus képek sorát indítja el:
most alulról fölfelé tekint: a természeti elemek kavargása a légben - mint egymással birkózó, egymást kergető pajkos gyerekek.
(Igék, igenevek halmozása adja dinamikáját: uralkodnak, kavarog, nyargal, szikrázó, birkózni.)
- Majd ismét oldalra tekint:
a téli alkonyban megjelenik a társadalom számkivetettje: a betyár.
A “háta mögött farkas, feje fölött holló” gondolatpárhuzam egyszerre idézi föl a társ. és a term. zord kegyetlenségét.
- A záróképben a horizont felé nyitja ki a képet:
az alkonyat végén lebukó napról ismét újabb kép jut eszébe:
a nap vörös köre - egy király véres koronája.
A tájleírás politikai tartalommal telítődik az utolsó sorokban.
P. más verseiben el előfordul, hogy a Nap képe összekapcsolódik a vér, az áldozat képével.
Verselése: felező 12-es (aa b/b cc rímképlettel).

- egyéb tájversei: Tisza, A csárda romjai, Kiskunság