Radnóti és Pilinszky összehasonlítása

Lágerélmény, kiszolgáltatottság
Radnóti Mikós és Pilinszky János lágerélményének összehasonlítása

A II. Világháború alatt a náci holokauszt a magyar zsidóságot is érintette, sokakat deportáltak munka-, vagy haláltáborokba. Így került a zsidó családból származó Radnóti Miklós (1909-1944) is a szerb bori fogolytáborba, valamint a Lager Heidenauba, ahol továbbra is írt verseket a nehéz körülmények ellenére. 1944. november 9-én a náci őrök Abda határában kivégezték.
Ebben az időben, 1944 őszén hívták be a katolikus Pilinszky Jánost (1921-1981) náci katonának, aki a németországi Harbach és Ravensbrück lágereinél kívülről ismerte meg a haláltáborok borzalmait.
Mindkét költő életének legnegatívabb tapasztalataként számol be lágerélményéről. Azonban Radnóti leírása jelen idejű élménye miatt verseiben konkrétabb, tényszerűbb, ellentétben Pilinszkyvel, aki több év távlatából visszaemlékezve benyomásait magasabb szintre emeli, filozofikussá vagy bibliaivá tágítja, egyfajta létélménnyé teszi a szenvedést, amelyet Radnóti saját bőrén tapasztalt és saját megpróbáltatásainak leírásával ábrázolt.
Az időbeliség szintén befolyásolta a két költő helyzetmegítélését, ugyanis Radnóti a jelenben még felfedez némi reményt, Pilinszky viszont a múltra visszatekintve már csak a kilátástalanságot látja. Radnóti Erőltetett menet című versében ad bizonyságot hinni akarásáról és kitartásáról, hiszen az otthoni idill és Fanni szerelme utáni vágya le tudja győzni a csalogató és megkönnyebbítő halál mellett szóló érveket. A „kiálts rám! s fölkelek”- felkiáltás mutatja elszántságát a küzdelem folytatására.
Pilinszky 1946-os verse, a Harbach 1944 szintén egy halálmenet valóságos emlékképével indul, szekeret húzó foglyokkal, kiemelve szenvedésüket és állatias szintre való süllyedésüket. Az alapkép azonban egyre víziószerűbb lesz, minden teherré válik a foglyoknak, maga a táj is, így szenvedésük felfokozódik és látványuk még az élettelen tárgyakat is elriasztja. Pilinszky versében nincs kiút vagy választási lehetőség, a foglyok öntudatlanul sodródnak az őket karámként befogadó halál felé.
Az állatias lét élményét Radnóti Hetedik eclogájában mutatja be, a kiszolgáltatott, kerítések közé zsúfolt embertömegek képén keresztül, ahol azonban ez a karámérzet még nem jelenti a halál bizonyosságát, sőt megtartó erőként feltűnik az álomvilágba való menekülés és a költészet. Ez ellenpontozza a vegetatív, állatias szintet, amelyen küzdeniük kell, mint „férgek közt fogoly állat”.
Pilinszky Francia fogoly című versében nem csupán együtt érez az állatiassá vált fogollyal, de emléke kitörölhetetlenné vált benne, ezért újra és újra felidéződik a lopott marharépát titokban, állati önzőséggel és mohósággal faló szökevény képét. A csontsovány embernek az evés egyszerre jelenti a gyönyört és a kínt is, hiszen fuldoklik, miközben az örömtől makogva, kényszeresen fal. Ez a paradoxon is helyzetének javíthatatlanságát, kiúttalanságát érzékelteti.
Mindkét költőnél hasonló módon jelenik meg a halál ábrázolása. Pilinszky Ravensbrücki passió című versében egy földre roskadó test képében Radnótinál pedig szintén egy zuhanó, feszes test, valamit a tarkólövés pillanatszerű leírása által.
Radnóti a munkatáborba hurcolása előtt írt Töredékben-, amely sokkal pesszimistább, mint a lágerben írt versek- az elkövetett bűnökért magát a kort okolja, amely ellen az egyén (a költő) egymagában tehetetlen.
Harmadnapon című versében Pilinszky „hitvány zsoldosoknak” nevezi az elkövetőket, áldozataikat pedig krisztusi magasságba emeli, és a feltámadás reményével és bibliai pátoszával láttatja a jövőben történő igazságtétel esélyét és az új élet lehetőségét.
Radnótinál és Pilinszkynél egyaránt megjelenik az emlékezés motívuma, azonban érzelmi töltetük az eltérő körülmények miatt ellenkező, Radnótinak ugyanis pozitív, nosztalgikus jellegű, és az egyetlen vigaszt jelenti a borzalmak között pl. A la recherche című művében.
Pilinszkynél azonban az emlékezés visszatérő, kínzó rémképek felidéződését jelenti, amitől a költő szabadulni akar, de képtelen rá pl. Francia fogoly című versében.
Mindezek alapján látható, hogy a két költő aszerint, hogy hogyan élte meg, különbözőképpen kezelte a traumát, az általuk festett kép azonban egyformán kiemeli a holokauszt szörnyűségeit, amelyeket a világnak máig nem sikerült feldolgoznia.